Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A férfi számára hatalmas büszkeség, ha a partnerét maximálisan ki tudja elégíteni. Már önmagában ezért is érdemes megtanulni a hüvelyi orgazmust (na meg persze önmagunk kedvéért, a saját élvezetünkért is). Ráadásul minél intenzívebb, minél több orgazmushoz tudja juttatni a nőt, annál inkább fokozódik az önbizalma.

Ez egy önmagát erősítő folyamat: tehát ha a nő képes élvezni a szexet, az a férfit még nagyobb szexuális teljesítményre sarkallja, és még több örömet szeretne nyújtani.

Több olyan férfival beszélgettem, akik arról számoltak be, hogy a nő orgazmusa még a saját élvezetüknél is fontosabb. (Akadt közöttük olyan is, aki nem is folytatja az aktust, ha a partnere jelzi, hogy nem fog elélvezni – tehát ilyenkor a saját kielégüléséről is képes lemondani.) Ez összefügg a férfi-női szexualitás eltérő jellegével, az energialeadással, illetve –felvétellel. Egy férfi „csak” elélvez, utána „összeomlik”, számára abban a pillanatban megszűnik a gyönyör. A nő azonban képes továbbvinni az ő energiáit is azáltal, hogy feltöltődik, a tekintete csillog, mosolyog, szemmel láthatóan is jól érzi magát a bőrében a kielégülés után. Általában a férfiaknak megfelel az, ha a nőnek bármilyen típusú orgazmusa van, ez elegendő a férfiúi teljesítményük visszaigazolásához, de többen vallják, hogy az az igazi, ha hüvelyi orgazmusa is van a nőnek.

A férfiak számára a szex mindig együtt jár a teljesítési vággyal, és minél inkább képesek bizonyítani potenciájukat, szexuális kompetenciájukat önmaguk és partnerük számára, annál inkább nő az önbizalmuk. A teljesítménykényszer azonban sokszor okoz különböző szexuális zavarokat (amelyekről a későbbiekben még bővebben írok). Az a személyes tapasztalatom, hogy enyhébb zavarok esetében a nő orgazmuskészségének javulása önmagában is egyfajta öngyógyító hatással bír a férfi számára, hiszen sikerélményekhez jut, a teljesítési vágya kielégül, ezáltal megszűnnek azok a frusztrációk, amelyek a szexuális zavarokat okozzák.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha a férfi számára ennyire fontos a nő orgazmusa, akkor vajon érdemes-e megjátszani azoknak a nőknek, akik nem képesek hüvelyi orgazmusra. A válaszom egyértelműen: nem! Miért játszanánk meg, ha lehet valódi is?! A megjátszott orgazmus soha nem lehet olyan hiteles, mint a valódi. Ilyenkor a nő átszellemül, szinte elolvad. Ugyanakkor attól is óva intem nőtársaimat, hogy eltúlozzák az orgazmus jelentőségét. Mindig adjuk csak önmagunkat, azt, ami belülről jön. Akkor hiteles. És ha néha esetleg kevésbé intenzív orgazmust élünk meg, vagy esetleg el is marad: esetenként még az is belefér!

A teljesítménykényszer egyik fél oldaláról sem szerencsés, frusztrációkat, gátlásokat, szexuális zavarokat szül. Hosszú távon erre a frusztrációra a tartós sikerélmény nyújthat valódi megoldást. Az elfogadás, a beletörődés csak rövid távú megoldás: mindig ott fog motoszkálni a kétség, hogy talán mégis lehetne jobb… talán más partnerrel.

Mivel a férfiak jelentős részénél a teljesítmény bizonyítása a nő orgazmusa, a nők pedig amiatt élnek meg frusztrációt, hogy nem képesek erre, ezért a partnerek kölcsönösen frusztrálják egymást.

Mindenkiben, nőkben és férfiakban egyaránt él a megfelelési vágy, bár egyénenként különböző mértékben. Az alacsonyabb önértékelést jellemzően pont az okozza, hogy túl magasnak érezzük az elvárásokat, és úgy érezzük, hogy nem tudunk megfelelni nekik. Minél nagyobb a szakadék a vélt vagy valós elvárások és saját teljesítményünk között, annál nagyobb a frusztráció, annál inkább sérül az önbizalom. Vannak olyan tényezők, amelyeken nem, vagy csak túl nagy áron tudunk változtatni. Ilyenek például a testi adottságok: egyáltalán nem biztatok senkit arra, hogy mellnagyobbító, vagy péniszhosszabbító műtétre rohanjon. De el kell tudni fogadni az adott helyzetet is, azt, ha egy nő éppen nem képes a szexualitás maradéktalan élvezetére: mert ha elvárásként éli meg, hogy orgazmusa legyen, akkor pont ez az elvárás okozza a gátlást! Ha azonban képesek vagyunk a pillanatnyi helyzetet elfogadni, ugyanakkor törekedni a javítására, akkor az sikerhez vezethet.

Volt olyan nő, aki azt vallotta, hogy csak akkor tudott igazán feloldódni, és képessé válni a vaginális orgazmusra, amikor a partnere részéről már nem érezte az elvárást, és képes volt gátlások nélkül élvezni a szexualitást. A túlzott elvárások tehát egyik fél részéről sem szerencsések! Nem az orgazmus görcsös akarása az ahhoz vezető út, hanem éppen a gátlások, elvárások, kényszerek és mindenfajta kellemetlen külső inger elhárítása, elengedése, a testi-lelki-szellemi ellazulás művészetének elsajátítása!

Ha azonban a nő megtanulja gátlások nélkül élvezni a szexet, akkor az mindkét fél számára tartós sikerélményt nyújt. A harmonikus szexuális élet pedig, ha nem is képes önmagában jó párkapcsolatot teremteni, mindenképpen egy nagyon lényeges alappillére a kapcsolatnak.

Címkék: férfi orgazmus önbizalom gátlás teljesítménykényszer hüvelyi orgazmus vaginális orgazmus

A bejegyzés trackback címe:

https://szexistenno.blog.hu/api/trackback/id/tr45292163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása