A női szexualitás évezredeken keresztül tabutémának számított. A nő az emberiség történelme során túlnyomó részben csupán egy, a férje által birtokolt szexuális élvezeti cikk, valamint egy gyermekgyártó gépezet volt (és a világ számos országában még ma is az). Csak a ’60-as évek szexuális forradalma után vált közbeszéd tárgyává a szexualitás, de a mai napig rendkívül szélsőséges viszonyokat tapasztalhatunk ezen a téren.
Körülnézve a nagyvilágban, a mai napig találunk olyan országokat, ahol a nőknek a nyilvánosság előtt takargatni kell minden porcikájukat; ahol halálra kövezik azokat, akik a kényszerházasságok helyett az érzelmi alapokon nyugvó kapcsolatot szeretnék választani; ahol naponta követnek el nyilvánosan, az utcán csoportos erőszakot nőkön; vagy ahol megcsonkítják a kislányokat, hogy később, felnőtt nőként ne legyenek képesek élvezni a testiséget.
Az európai kultúrkörben is jócskán találhatunk szélsőségeket. Míg manapság már egyáltalán nem szégyen szexről nyíltan beszélni, s a média, a reklámok ontják a szexuális tartalmakat, addig a szex valódi tartalmáról, az intimitásról, az egyéni élvezetről alig esik szó, különösen a nők esetében. Megnézzük (talán még fel is izgat kicsit), ha látjuk, ahogy a valóságshow szereplői felett mozog a paplan, és kéjesen nyögdécselnek, de vajon tényleg élvezik is?
Míg a szexről általánosságban beszélni nem szégyen, addig a saját szexualitásunkat nem vállaljuk fel, még a saját partnerünk előtt sem.
A lányokat már kisgyermekkoruktól kezdve – az illendőségre hivatkozva – leszoktatják a saját testük, szexualitásuk felvállalásáról. A kislány testének felfedezése közben véletlenül megtapasztalja, hogy a lába között megérintve kellemes bizsergés tölti el a testét. Rászólnak: ne nyúlkálj oda, nem illik. Rászól a szülő, az óvó néni, a nagymama, vagy a szomszéd néni. Nem illik. Mi történik ilyenkor? A – még nem tudatos – szexuális élménykereséshez társul egy kínos érzés, bűntudat, szégyenérzet, ami később könnyen gátlássá alakulhat. A saját testem nyújtotta örömeket élvezni nem illik – így rögzül a kislányban. Mert a szülő, az óvó néni, a nagymama, a szomszéd néni sajnos nem teszi hozzá azt, hogy nyilvánosan, mások előtt nem illik magához nyúlni, a saját testének örömeit élvezni. A gátlás generalizálódik, és a felnőtt nő fejében is – maga sem tudja, miért – úgy él, hogy a szexuális élvezet nem illendő, kínos érzések társulnak hozzá.
(Ráadásul ez még az egyik legenyhébb eset, hiszen rengeteg gyermeket ér verbális, vagy akár fizikai bántalmazás, megaláztatás akkor, amikor maszturbáción kapják rajta.)
A kisgyermek levetkőzik, és meztelenül illegeti magát. Újra jön a dorgálás: nem szabad, nem illik, ne mutogasd magad! A kislányban kialakul a gátlás: a testemet szégyellnem kell, nem mutogathatom. Erre rátesz egy lapáttal a média és a társadalom „tökéletes nő” képe, és a nőben az tudatosul, hogy ha ő nem hasonlít a modellekre, akkor már nem tetszhet egy férfinak sem. (A testképről, az ezzel kapcsolatos önbizalomhiányról ITT írok bővebben).
Amikor a kislány kamaszodni kezd, újabb társadalmi elvárás nehezedik rá: legyen tartásod! Legyél titokzatos, kiismerhetetlen, elérhetetlen a férfi számára, akkor majd akarni fog téged! Ebben van némi igazság, ugyanakkor azt megint csak elfelejtik hozzátenni, hogy nem szabad átesni a ló túlsó oldalára! A titokzatosság nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem vállalhatjuk fel saját igényeinket, nem beszélhetünk a vágyainkról, nem adhatunk pozitív visszajelzéseket a férfiak számára, ha kellemesen érezzük magunkat a társaságukban. A férfiak legalább ugyanannyi (ha nem több) komplexussal küzdenek, mint mi, nők. Számukra is kellemes élmény, ha a választott nő értékeli az erőfeszítéseiket: legyen szó udvarlásról, vagy szexuális teljesítményről.
Mindezek csak a legáltalánosabb szocializációs hatások, amelyek egy lánygyermeket érnek. Sok más, egyéni tényező játszhat még szerepet a gátlások kialakulásában (az ellenkező nemű szülővel való kapcsolat zavarától kezdve a szigorú vallásos nevelésen keresztül egészen szélsőségekig, mint pl. a molesztálás, vagy szexuális erőszak átélése. Ezek a súlyos esetek már nyilvánvalóan szakember közreműködését teszik szükségessé.)
Bár a mai tinédzser generáció már mindenhol találkozik egyértelmű és nyílt szexuális ingerekkel, és a kamaszok egymás között osztanak meg (sokszor téves) információikat, nincsenek tisztában a szexualitás valódi tartalmával. A felvilágosító tevékenység gyakran riogatásba megy át: a nem kívánt terhességet, az abortusz szörnyűségét hangsúlyozzák. Nem kívánok erkölcsi kérdésekbe mélyen belemenni, de tény, hogy sok fiatal nőnél a nem kívánt terhességtől való félelem az, ami akadályozza a szex élvezetét.
Később, párkapcsolatban a nő úgy érzi, egyszerre túl sok szerepben kell helytállnia, és nem tud egyszerre mindnek megfelelni. A gyermek iránti vágy, az anyaszerep szintén negatívan hatnak a szexualitás élvezetére.
Egy általam rendkívül nagyra becsült nőgyógyász egyszer azt mondta, hogy ha figyelembe vesszük, hogy hányféle tényező kedvező együttállása szükséges ahhoz, hogy terhesség jöjjön létre, csoda, hogy egyáltalán születnek gyermekek. Hasonlóképpen van ez meglátásom szerint a női szexuális élvezettel is: annyi negatív hatás ér egy nőt az élete során, annyi gátlást olt belénk a társadalom, a közvetlen környezetünk, hogy csoda, ha egy nő egyáltalán képes orgazmust átélni.
A hiba tehát nem a mi készülékünkben van! Több évezredes társadalmi beidegződéseket, a kisgyermekkorban belénk plántált gátlásokat nem lehet egyik napról a másikra felülírni.
Ám, ahogy gyermekek is születnek, úgy a nők is képesek élvezni a szexet. A negatív hatásokon felül lehet emelkedni.
