Ahhoz, hogy a szexualitás maradéktalan élvezetet jelentsen a nő számára, először meg kell szabadulni néhány kialakult gátlástól. Ezek közül talán az egyik legfontosabb a saját testünkkel kapcsolatos túlzott elvárások, a külsőnkkel kapcsolatos aggályok, félelmek. Meg kell tanulni szeretni és elfogadni önmagunkat, a testünket.
Szinte nincs olyan ember, aki tökéletesen elégedett lenne a testével, akinek ne lennének apró hibái, amelyeket nem szeret magán. Ezek persze kellemetlenek, de együtt kell élnünk velük, fel kell tudni vállalni. A nőknek általában a testsúlyukkal, a mellük méretével és alakjával, a bőrhibákkal vannak problémáik. Eltekintve a kóros testképzavaroktól, ezek teljesen természetes velejárói a női létnek. Hiszen mindig látunk szebb nőket, photoshoppolt színésznőket és modelleket akik mellett az összehasonlításban elbuknánk. De kell egyáltalán másokhoz mérni magunkat? Tényleg kínos és vállalhatatlan az, ha valakinek lóg a melle, vagy striái vannak?
Érdekes, hogy míg természetesnek vesszük, hogy az emberek személyisége különböző, addig a külsővel kapcsolatosan ez nem annyira egyértelmű, igyekszünk az aktuális trendekhez minél inkább közelíteni (mind testalkatunkban, mind öltözködésünkben, stb.), és minél inkább eltér a testünk az „ideálistól”, annál kevésbé fogadjuk el saját magunkat.
De ki mondja meg, hogy mi az ideális? A média? Azért szerencsére (talán) annyira még nem vagyunk „agymosottak”, hogy teljesen a monitorok befolyása alá kerüljünk. Az egyéni ízlések, preferenciák nem tűnnek el teljesen. Ráadásul úgy tapasztalom, hogy minél érettebb egy férfi, minél nagyobb szexuális tapasztalattal rendelkezik, annál kevésbé vannak idealisztikus elvárásai a nőkkel szemben. Lehet, hogy egy kamasz számára még visszatetsző, ha egy nő nem rendelkezik egy retusált modell, vagy egy kirakatbaba tökéletességével, de minél több gyakorlati tapasztalatot szerez a női testtel kapcsolatban, egyre inkább rájön, hogy a természetes nőnek bizony vannak „hibái”.
Nem is nevezném hibáknak: adottságok. És ahogyan a személyiség tekintetében elfogadjuk, sőt, értékeljük a változatosságot, úgy a testi adottságok sokfélesége is természetes. A férfiakban kialakulhatnak bizonyos személyes preferenciák: van, aki a vékony testalkatot részesíti előnyben, van, aki a teltebbeket, és akinek ilyen személyes elvárásai vannak a nőkkel szemben, azok tökéletesen tisztában vannak az adott nőtípus jellegzetességeivel, adottságaival.
A nők (és a férfiak is) saját testük elfogadása kapcsán ott ejtenek hibát, hogy mindenkinek meg akarnak felelni. Ha egy teltebb nő internetes társkeresőre regisztrál, akkor gyakran nem adja meg a testi paramétereit (magasság, súly, alkat), holott erre az ilyen oldalak lehetőséget biztosítanak. Jönnek az érdeklődések a férfiak részéről, és előbb-utóbb fel kell fednie magát (fotó, vagy esetleg személyes találkozás formájában). Ilyenkor jönnek a kínos csalódások: „ne haragudj, de nem vagy az esetem”, vagy rosszabb esetben még ennyi sem, csak a férfi csalódott arca, vagy váratlan eltűnése. A nő pedig frusztrált, hiszen azzal szembesül, hogy nem kell egy csomó férfinak, azt a téves következtetést vonja le, hogy ő nem tetszhet a másik nemnek. Pedig mindezt meg lehetne előzni azzal, ha már eleve nyíltan felvállalná a testi paramétereit. Lehet, hogy kevesebb megkeresést kapna, de akkor csak olyanok keresnék, akik számára nem okoz gondot az alkata, és sokkal több pozitív visszajelzést kapna!
Természetesen mindez nem csak az internetes ismerkedésre igaz, de a fenti példa nagyon jól illusztrálja, hogy ha mindenkinek meg akarunk felelni, akkor sokkal kisebb az esélyünk a sikerre. Azoknak kell megfelelnünk (és ez nem csak a testi adottságokra, nem is csupán a párkapcsolatokra vonatkozik), akinek nem kell megfelelnünk. Akiknek a számára minden különösebb erőfeszítés nélkül tökéletesek vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy némi csiszolódás és alkalmazkodás nem szükséges egy kapcsolathoz: dehogynem! De csak azért vállalhatunk felelősséget, amin változtatni tudunk (ésszerű keretek között).
Nyilván minden nő arra vágyik elsősorban, hogy a partnere gyönyörűnek lássa. Márpedig az a férfi fogja gyönyörűnek látni, akinek megfelel az ízlésének, akkor pedig teljesen felesleges azon aggódni, hogy vajon a mellméret, vagy az apró bőrhibák csökkentik-e a férfi vágyát. Nem fogják. Ha egy férfi a törékeny, vékony, pici cicis nőkre bukik, akkor őket veszi észre, ilyen nőket akar meghódítani, és akkor egyáltalán nem fogja kellemetlen csalódás érni, ha a melltartó lekerültével nem hatalmas dudákkal találkozik.
Természetesen a kor előrehaladtával a test változik. Az érettebb férfiak (de nagy valószínűséggel még a fiatalok többsége is) tisztában van azzal, hogy ez mivel jár, és nincsenek idealisztikus elképzelései az érett női testtel kapcsolatosan.
Nyugodtan bízhatunk tehát abban, hogy a partner, ha már egyszer egy adott szempontrendszer (a személyes ízlése, preferenciái) alapján kiválasztott, akkor már nem fogják kellemetlen meglepetések érni.
Egy internetes portálon egy nő felrakott egy képet a melléről azzal a kérdéssel, hogy nem lesz-e vágyölő az új partnere számára. Azt feleltem: de! Az lesz a vágyölő, ha ezen problémázik, hogy vajon vágyölő lesz-e. A gátlások – mindennemű gátlás – megölik a szexualitást. Ha egy nő azzal van elfoglalva, hogy vajon mit szól a férfi a testéhez, akkor egyrészt óhatatlanul takargatja magát, amit a férfi valószínűleg nem fog tudni hova tenni, másrészt pedig fejben nem lesz ott, mindig a komplexusaival lesz elfoglalva és ez gátolja a szex maradéktalan élvezetét.
Az előbbiről eszembe jutott egy fiatalkori élményem: annyira szégyelltem a bőrhibáimat, hogy amikor a partnerem arra kért, hogy fürödjünk együtt, én pólóban ültem be a kádba, és nem voltam hajlandó levenni. Valószínűleg teljesen idiótának nézett, megjegyzem, jogosan. (Később is kizárólag sötétben, vagy félhomályban voltam hajlandó szeretkezni vele, ami egy férfi számára megint csak vágyölő, hiszen a férfiak vizuálisak – a női test látványa pozitív hatással van a szexualitásukra.)
Kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy ha egy férfi annyira vizuális, akkor hogyan lehetséges az, hogy nem okoznak számára problémát a testi hibák. Lux Elviránál olvastam, hogy egy egészséges szexusú férfi intim helyzetben részben megvakul, vagy legalábbis rövidlátóvá válik. Csak a lényegre, vagyis a számára vágyfokozó funkcióval bíró testrészekre koncentrál.
Ráadásul, amikor első alkalommal lekerül a bugyi meg a melltartó, akkor a férfi valószínűleg azzal van éppen elfoglalva, hogy az ő testi adottságai mennyire felelnek meg a nőnek – mert legalább ugyanannyi komplexusuk van a férfiaknak is! Ami a nők számára a mellük, az a férfiak számára a péniszük: folyamatosan azon aggódnak, hogy a mérete, az alakja, a formája vajon megfelelő-e a kiszemelt hölgy számára. (És ahogy kevés nő fordítana hátat csalódottan a férfiasság láttán – egészen extrém szélsőségektől eltekintve – pontosan ugyanezt várhatjuk el a férfiaktól is a saját testünkkel kapcsolatban.)
Senki sem tökéletes. Ha épp pici a cici, vagy nagyobb, de megereszkedett, akkor sem érdemes takargatni, leplezni. Sok nőben vetődik fel az az ötlet, hogy nem veszi le a melltartót… márpedig előbb-utóbb úgyis le fog kerülni, élete végéig nem élhet fehérneműben szexuális életet! (Bár néha kimondottan feldobja az unalmas hétköznapokat egy-egy szexi fehérneműben űzött erotikus játszadozás, de erről majd később…)
Ha nem tudjuk elfogadni a testünket, érdemes előre menekülni. Dobjuk le gyorsan a ruhát, és vele együtt a gátlásokat is! Ha vannak is testi hibáink (senki nem tökéletes), egyetlen férfi sem fogja menekülőre, ha a nő kéjesen odakínálja a testét, hogy a férfi fedezze fel minden porcikáját! Kimondottan kérjük meg erre, irányítsuk! (Ha a gátlások miatt visszahúzódó vagyok, a partnerem is elbizonytalanodik, de egy kéjesen vonagló női testnek egyetlen férfi sem fog tudni ellenállni!)
A lehető legjobb módszer testünk elfogadására, ha a partnerünknek engedjük, hogy pontról pontra megszemléljen, megérintsen. Engedjük például, hogy megfürdessen – akár már az első együttlét előtt! Határozottan állítom, hogy oldja a gátlásokat! A szex előtt úgysem árt tisztálkodni, és a vágyak fokozására, a gátlások feloldására ez egy kiváló lehetőség. Vezessük be, hozzuk be a mindennapokba is a közös fürdést.
Mi történik akkor, ha esetleg mégis kritikával illet a partner? (Például tartós párkapcsolatban a testi változások miatt.) Először is, ha rendszeres szexuális életet élünk, akkor ezek a változások nem egyik napról a másikra következnek be (hízás, fogyás, a mell változásai), tehát a partnernek bőven van ideje megszokni, vagy éppen szóvá tenni, ha elégedetlen. A problémákat sokkal egyszerűbb még idejekorán orvosolni (pl. most kéne abbahagyni a fogyókúrát; vagy azt a pár kilócskát még könnyedén le lehetne dobni). Persze nem kell naponta megkérdezni, hogy elég jó vagyok-e, de esetenként azért érdemes kikérni a partnerünk véleményét, tanácsát a testi változásokat illetően.
Egyvalamivel azonban érdemes tisztában lenni: ha egy férfi (durván) kritizálja a nő testét, akkor általában máshol keresendő a hiba. Vagy magában a párkapcsolatban, vagy a férfinak vannak olyan szexuális frusztrációi, amelyeket nem tud kezelni. Ebben az esetben pedig semmiképpen ne vegyük magunkra, ne engedjük lerombolni az önbizalmunkat!
