Közismert mondás: „egy nő legyen szajha az ágyban, szakács a konyhában, úrinő a társaságban.”

Na jó, de hogyan? Főzni, viselkedni megtanulunk, de szajhának lenni nem tanít meg senki. Ráadásul szajhának lenni valami negatív dolog lehet, hiszen a szajhák valami olyat tudnak, amit mi nem: élvezni és élvezetet nyújtani. Mert nincs eszközünk.

Ha az ember olyan céllal találkozik az életében, ami elérhetetlennek tűnik számára, akkor hajlamos meghátrálni. Nyilvánvalóan léteznek egyéni különbségek (sikerorientált és kudarckerülő mentalitásunknak megfelelően), de valószínűleg mindenki tudna olyan példát említeni a saját életéből, amikor valamilyen számára elérhetetlennek tűnő céllal szembesült, és meggyőzte magát, hogy valójában nincs is arra szüksége. Persze, nyilván jó lenne, ha nem lennének mindennapos anyagi problémáink, és gond nélkül el tudnánk utazni évente egy több hónapos karibi nyaralásra… Ám mivel ez a többség számára elérhetetlen álom, ezért meggyőzzük magunkat, hogy nem is vágyunk rá. Kifogásokat keresünk: nem bírom a repülőutat, napallergiám van, sóallergiám van, stb. (Tegye fel a kezét az, aki visszautasítana egy karibi álomutazást, ha minden erőfeszítés nélkül, ajándékba kapná? Valószínűleg megtalálnánk a megoldást, hogy kibírjuk a repülőutat, és hogy leküzdjük a napallergiát, a sóallergiát.)

Valójában tehát mindannyian vágyakozunk bizonyos elérhetetlennek tűnő célok után, és csak azért hárítjuk ezeket a vágyakat, mert nincsenek eszközeink a cél eléréséhez. Meggyőződésem, hogy (bevallottan, vagy titokban) mindenki vágyik a harmonikus, kölcsönösségen alapuló és mindkét fél számára élvezetet nyújtó szexuális életre. Vannak azonban, akik tudatosan mondanak le róla (pl. egyházi életpálya miatt), vannak, akik önhibájukon kívül nem részesülhetnek benne (betegség, fogyatékosság, vagy egyéb tényezők miatt). Sokan vannak azonban olyanok, akik, bár vágynak rá, és minden lehetőségük adott, valamiért mégsem sikerül elérniük… és ilyenkor az emberi elme kompenzál: megmagyarázzuk, hogy vannak a szexnél fontosabb dolgok is, nem is érdemes foglalkozni az egésszel. Beletörődünk. Ideiglenesen lehetséges lemondani a szexről (betegség esetén, szülés után, a partner tartós távolléte miatt), ezek olyan külső tényezők, amelyeken nem tudunk változtatni. Önmagunkon azonban tudunk változtatni!

Nemrégiben egy internetes oldalon egy házasságban élő nő feltett egy kérdést: vajon miért nem képes elfogadni a férje azt, hogy számára nem olyan fontos az orgazmus, hiszen ő anélkül is teljesnek éli meg a szexuális életüket. Ismerős volt számomra a helyzet – hiszen néhány évvel ezelőtt még magam is így gondoltam – ezért levelezésbe kezdtünk. A levelezésből kiderült, hogy nincs, vagy csak nagyon ritkán van hüvelyi orgazmusa, és fogalma sincs, hogyan lehetne elérni. Amikor megosztottam vele a saját tapasztalataimat, azokat a trükköket, amelyek az én esetemben beváltak, ezt írta: „Nagyon köszönöm a tanácsokat, végre valaki írt valami konkrétumot is.” (Légyegében ez a levél volt az, ami a blog elindítására késztetett.)

Mi történt tehát? Egy nő nem élvezte igazán a szexet, nem volt hozzá eszköze. Nem tudott változtatni valamin, ezért a férjétől (és egyben saját magától) várta volna el, hogy beletörődjön a helyzetbe. Az eszközök birtokában azonban már elérhetőnek látta a célt.

Ha egy nő nem élvezi maradéktalanul a szexet, akkor könnyen jut el addig a pontig, hogy meggyőzi magát: valójában nincs is szükséges a szexuális élvezetekre (elég számára a partnerrel való intim együttlét, a partner testi közelsége, a szex érzelmi oldala). A partner számára azonban ez ritkán elég, hiszen a férfi „szajhát” szeretne, aki maradéktalanul és odaadóan élvezi vele a szexuális együttlétet (részletesebben ITT írok erről). A férfi számára frusztráló, ha azzal szembesül, hogy a partnere számára a szex csupán egyfajta kötelességteljesítés, és – mivel neki sincs eszköze a helyzet megváltoztatására – könnyen beletörődik. A beletörődés azonban nem egyenlő az elfogadással!

A beletörődés mindig következményekkel jár, hiszen lemondunk valamiről, ami fontos lenne számunkra, ami szerepel a vágyaink között. Sok nő (és férfi) eljut addig a pontig, hogy ha nem lehet számára maradéktalanul élvezetes a szex, akkor egyáltalán ne legyen. (Ez fokozatosan alakul ki, egyre inkább kerülik a szexualitásra lehetőséget adó helyzeteket, ritkulnak az együttlétek, megindokoljuk saját magunk – és a partnerünk – számára: pl. stressz, fáradtság, más tényezők prioritása az életben). Ezek azonban csak kifogások, hiszen valójában vágyunk a szexualitásra, de mivel nincs eszközünk annak elérésére, ezért keresünk különböző magyarázatokat.

Meglehetősen gyakori példa a kifogáskeresésre, amikor a nő gyermekszülés után arra hivatkozik, hogy számára a gyermeke a legfontosabb, minden energiáját rá fordítja, és emiatt nincs kedve a szexhez. Nincsenek erre vonatkozó reprezentatív felmérések, de soha nem hallottam még olyan nőről, aki a terhessége előtt és alatt képes volt maximálisan élvezni a szexet, és a szülés után (a kötelező egészségügyi szüneten kívül) a gyermekre való hivatkozással utasította volna el a férjét. Az ilyen nők, még ha fizikai változás történik is a testükben (pl. gátseb fájdalma) minden erejükkel keresik a megoldást arra, hogy újra részük lehessen az élvezetben. (Ahogy az ajándék karibi nyaralás esetén is megoldást keresnénk a gátló tényezők elhárítására.)

Aki egyszer már megtapasztalta a szex maximális élvezetét, az nem szívesen mond le róla, hacsak nem valami elháríthatatlan külső tényező nem jön közbe. Jellemzően azok a nők mondanak le a szexről, és keresnek kifogásokat, akik nem rendelkeznek eszközökkel a szexualitás élvezetéhez, nem fedezték még fel a saját szexualitásukat.

Ez pedig rendkívül veszélyes a párkapcsolatra nézve. Ahogy már korábban írtam, (speciális kivételektől eltekintve) senki nem mondana le önként a jó szexuális életről. Egyéni adottságokon, személyiségen, erkölcsökön és a kapcsolat minőségén is múlik, hogy a férfi ezt hogyan fogadja. Még ha hajlandó is elfogadni a kialakult helyzetet, akkor sem önként teszi, hanem egy általa megváltoztathatatlan helyzet hatására beletörődik.

Mert mit tesz az ember, ha a vágyai és a valóság között szakadék feszül? Eszközöket keres, vagy beletörődik. Lássuk, milyen eszközök állnak ilyenkor a férfi rendelkezésére:

1. Igyekszik minden erejével rávenni a feleséget a szexuális életre
2. Más nőkkel (prostituálttal, szeretővel) elégíti ki a szexuális vágyait
3. Elhagyja a feleségét és új életet kezd, amelyben a szex is nagyobb szerepet kap

Több olyan férfival beszélgettem, aki ilyen házasságban él, ahol a feleség különböző kifogásokkal elutasítja a szexet, vagy a férfi számára nem elegendő a szex mennyisége és minősége. Ez alapján azt kell mondanom, hogy az esetek többségében a fenti három opció nem vagylagos, hanem ez a sorrend. A férfi tehát először megpróbálkozik az erkölcseinek és érzelmeinek leginkább megfelelő módszerrel, vagyis rávenni a feleségét a szexre, lehetőleg úgy, hogy a nő is élvezze. Ha ez nem sikerül, akkor legalábbis megfordul a fejében az, hogy máshol élje ki a vágyait, és esetleg még lépéseket is tesz ennek érdekében (nem minden férfi jut el addig, hogy ténylegesen megtegye, de a késztetés megvan). Ha a második pontig ténylegesen eljut, akkor szembesül azzal, hogy van még esélye számára is élvezetes szexuális életre, és erős a késztetés, hogy minél többször szeretné újra átélni. Ilyenkor vagy megragad a 2. pontnál, és azt rendszeresíti, vagy továbblép a harmadikra.

(Férfi olvasóim figyelmét felhívom arra, hogy fordított helyzetben – tehát amikor a férfi tagadja meg a szexet, vagy a nő számára nem elegendő a szexualitás mennyisége és minősége a kapcsolatban – akkor a nők is hasonló fázisokon mennek keresztül).

Nem állítom tehát, hogy minden férfi ténylegesen eljut a megcsalásig, illetve a kapcsolat felbontásáig, de a kockázat nem elhanyagolható. Ráadásul abban az esetben sem lesz maradéktalanul boldog, ha a beletörődést „választja”, hiszen ezt csak azért teszi, mert nincs eszköze a helyzet megváltoztatásához, de valójában frusztrációt él meg. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez abban az esetben is igaz, ha neki sem olyan fontos a kapcsolatban szex! Hiszen a helyzet ugyanaz, mint a nőnél: valójában valahol mélyen nagyon is vágyik a harmonikus szexuális életre, de – sokszor saját problémáiból adódóan – nincsenek eszközei a megoldásra.

Nem állítom, hogy a kiegyensúlyozott szexuális élet száz százalékos garanciát jelent arra, hogy a párkapcsolatunk boldog lesz, nem csal meg a partnerünk, és sírig tart az elköteleződés. Erre sajnos nincs garancia. De lényegesen javítja az esélyeinket.

A helyzetbe való beletörődés tehát mindig egyfajta kockázattal jár. A férfi azt szeretné, ha minden este (néha nappal is) egy szexuálisan kiéhezett nő várná a hálószobában (vagy a konyhában, fürdőszobában), akit ő férfiként maximálisan ki tud elégíteni. A férfi részben tud felelősséget vállalni a nő élvezetéért: azzal, hogy ő mindent megtesz a kielégülésért. De ha a nő nem képes a szex élvezetére, akkor azért nem tud felelősséget vállalni, azon nem tud változtatni.

Azon a nő tud változtatni. A saját szexualitásunkért nekünk, nőknek kell felelősséget vállalnunk!

Az emberek cselekedeteit külső és belső motivációs tényezők vezérlik. Néhány dolgot egész életünkben külső tényezők hatására teszünk meg, mert ezt várják el tőlünk. Bemegyünk a munkahelyünkre, elvégezzük a munkánkat, akkor is, ha nincs kedvünk, mert ha nem tennénk, az bizony következményekkel járna. Elolvassuk a kötelező olvasmányokat, mert ha nem tesszük, rossz jegyet kapunk, vagy megbukunk a vizsgán.

Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyeket önként, szívesen, örömmel, belső motiváció által hajtva végzünk; nem azért, mert mások elvárják, vagy mert a tevékenység elvégzésének hiánya negatív következményekkel járna. Ha szeretek olvasni, akkor semmi nem akadályozhat meg abban, hogy megtegyem – lehetek bármilyen fáradt, stresszes, elfoglalt, egészen biztosan találok lehetőséget arra, hogy még azt az egy fejezetet elolvassam. Vagy kettőt. Néha meg azon kapom magam, hogy nem tudom letenni a könyvet, holott reggel ébreszteni fog az a rohadék vekker, pedig olyan jó lenne még azt a hátralévő pár száz oldalt befalni…

 Ha a szex számomra valamiféle kötelességteljesítés, és csak a külső elvárások hatására (a partneremnek szüksége van rá), vagy a büntetéstől való félelem miatt teszem (ha nincs szex, akkor a partnerem megcsal, vagy elhagy), akkor nyilvánvalóan kevésbé keresem önként a lehetőséget, és a külső tényezők (elfoglaltság, stressz, fáradtság) is könnyebben akadályoznak meg. Ha azonban a motiváció belsővé válik (azért szexelek, mert számomra rendkívül élvezetes) akkor nagyon komoly akadályoknak kell az utamba kerülni ahhoz, hogy ne akarjam újra és újra átélni a számomra kellemes tevékenységet.

Meg kell fogalmazódnia tehát, hogy mi a célunk. Valószínűleg a többség válasza az, hogy harmonikus, stabil, boldog párkapcsolatot szeretne. Ennek pedig része a harmonikus, mindkét fél számára élvezetes szex is! Nem kötelességből, nem a partnerünk iránti engedelmességből, nem azért, hogy ne csaljon meg és ne hagyjon el, hanem azért, hogy élvezzük!

A női szexualitás évezredeken keresztül tabutémának számított. A nő az emberiség történelme során túlnyomó részben csupán egy, a férje által birtokolt szexuális élvezeti cikk, valamint egy gyermekgyártó gépezet volt (és a világ számos országában még ma is az). Csak a ’60-as évek szexuális forradalma után vált közbeszéd tárgyává a szexualitás, de a mai napig rendkívül szélsőséges viszonyokat tapasztalhatunk ezen a téren.

Körülnézve a nagyvilágban, a mai napig találunk olyan országokat, ahol a nőknek a nyilvánosság előtt takargatni kell minden porcikájukat; ahol halálra kövezik azokat, akik a kényszerházasságok helyett az érzelmi alapokon nyugvó kapcsolatot szeretnék választani; ahol naponta követnek el nyilvánosan, az utcán csoportos erőszakot nőkön; vagy ahol megcsonkítják a kislányokat, hogy később, felnőtt nőként ne legyenek képesek élvezni a testiséget.

Az európai kultúrkörben is jócskán találhatunk szélsőségeket. Míg manapság már egyáltalán nem szégyen szexről nyíltan beszélni, s a média, a reklámok ontják a szexuális tartalmakat, addig a szex valódi tartalmáról, az intimitásról, az egyéni élvezetről alig esik szó, különösen a nők esetében. Megnézzük (talán még fel is izgat kicsit), ha látjuk, ahogy a valóságshow szereplői felett mozog a paplan, és kéjesen nyögdécselnek, de vajon tényleg élvezik is?

Míg a szexről általánosságban beszélni nem szégyen, addig a saját szexualitásunkat nem vállaljuk fel, még a saját partnerünk előtt sem.

A lányokat már kisgyermekkoruktól kezdve – az illendőségre hivatkozva – leszoktatják a saját testük, szexualitásuk felvállalásáról. A kislány testének felfedezése közben véletlenül megtapasztalja, hogy a lába között megérintve kellemes bizsergés tölti el a testét. Rászólnak: ne nyúlkálj oda, nem illik. Rászól a szülő, az óvó néni, a nagymama, vagy a szomszéd néni. Nem illik. Mi történik ilyenkor? A – még nem tudatos – szexuális élménykereséshez társul egy kínos érzés, bűntudat, szégyenérzet, ami később könnyen gátlássá alakulhat. A saját testem nyújtotta örömeket élvezni nem illik – így rögzül a kislányban. Mert a szülő, az óvó néni, a nagymama, a szomszéd néni sajnos nem teszi hozzá azt, hogy nyilvánosan, mások előtt nem illik magához nyúlni, a saját testének örömeit élvezni. A gátlás generalizálódik, és a felnőtt nő fejében is – maga sem tudja, miért – úgy él, hogy a szexuális élvezet nem illendő, kínos érzések társulnak hozzá.

(Ráadásul ez még az egyik legenyhébb eset, hiszen rengeteg gyermeket ér verbális, vagy akár fizikai bántalmazás, megaláztatás akkor, amikor maszturbáción kapják rajta.)

A kisgyermek levetkőzik, és meztelenül illegeti magát. Újra jön a dorgálás: nem szabad, nem illik, ne mutogasd magad! A kislányban kialakul a gátlás: a testemet szégyellnem kell, nem mutogathatom. Erre rátesz egy lapáttal a média és a társadalom „tökéletes nő” képe, és a nőben az tudatosul, hogy ha ő nem hasonlít a modellekre, akkor már nem tetszhet egy férfinak sem. (A testképről, az ezzel kapcsolatos önbizalomhiányról ITT írok bővebben).

Amikor a kislány kamaszodni kezd, újabb társadalmi elvárás nehezedik rá: legyen tartásod! Legyél titokzatos, kiismerhetetlen, elérhetetlen a férfi számára, akkor majd akarni fog téged! Ebben van némi igazság, ugyanakkor azt megint csak elfelejtik hozzátenni, hogy nem szabad átesni a ló túlsó oldalára! A titokzatosság nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem vállalhatjuk fel saját igényeinket, nem beszélhetünk a vágyainkról, nem adhatunk pozitív visszajelzéseket a férfiak számára, ha kellemesen érezzük magunkat a társaságukban. A férfiak legalább ugyanannyi (ha nem több) komplexussal küzdenek, mint mi, nők. Számukra is kellemes élmény, ha a választott nő értékeli az erőfeszítéseiket: legyen szó udvarlásról, vagy szexuális teljesítményről.

Mindezek csak a legáltalánosabb szocializációs hatások, amelyek egy lánygyermeket érnek. Sok más, egyéni tényező játszhat még szerepet a gátlások kialakulásában (az ellenkező nemű szülővel való kapcsolat zavarától kezdve a szigorú vallásos nevelésen keresztül egészen szélsőségekig, mint pl. a molesztálás, vagy szexuális erőszak átélése. Ezek a súlyos esetek már nyilvánvalóan szakember közreműködését teszik szükségessé.)

Bár a mai tinédzser generáció már mindenhol találkozik egyértelmű és nyílt szexuális ingerekkel, és a kamaszok egymás között osztanak meg (sokszor téves) információikat, nincsenek tisztában a szexualitás valódi tartalmával. A felvilágosító tevékenység gyakran riogatásba megy át: a nem kívánt terhességet, az abortusz szörnyűségét hangsúlyozzák. Nem kívánok erkölcsi kérdésekbe mélyen belemenni, de tény, hogy sok fiatal nőnél a nem kívánt terhességtől való félelem az, ami akadályozza a szex élvezetét.

Később, párkapcsolatban a nő úgy érzi, egyszerre túl sok szerepben kell helytállnia, és nem tud egyszerre mindnek megfelelni. A gyermek iránti vágy, az anyaszerep szintén negatívan hatnak a szexualitás élvezetére.

Egy általam rendkívül nagyra becsült nőgyógyász egyszer azt mondta, hogy ha figyelembe vesszük, hogy hányféle tényező kedvező együttállása szükséges ahhoz, hogy terhesség jöjjön létre, csoda, hogy egyáltalán születnek gyermekek. Hasonlóképpen van ez meglátásom szerint a női szexuális élvezettel is: annyi negatív hatás ér egy nőt az élete során, annyi gátlást olt belénk a társadalom, a közvetlen környezetünk, hogy csoda, ha egy nő egyáltalán képes orgazmust átélni.

A hiba tehát nem a mi készülékünkben van! Több évezredes társadalmi beidegződéseket, a kisgyermekkorban belénk plántált gátlásokat nem lehet egyik napról a másikra felülírni.

Ám, ahogy gyermekek is születnek, úgy a nők is képesek élvezni a szexet. A negatív hatásokon felül lehet emelkedni.